Már nem emlékszem, hogy én találtam-e rá vagy valaki ajánlotta, de van egy ilyen oldal, ahol rengeteg érdekes kérdésre adnak választ mindenféle emberkék, hogy hogyan? A NewScientist utolsó oldala sok év óta olyan, hogy ott minden számban - hétről hétre - megjelentetnek egy olvasói levélben érkezett kérdést, majd aki azt jól megválaszolja, azt a következő számban leközlik, a magyarázatért pedig 20 fontot fizetnek. Ezekből van itt magyarra lefordítva igen sok, pl.:

Miért megy össze a farmer? Miért könnyezünk hagymaszeleteléskor? Miért nem fagy oda a talajhoz a pingvin lába? Miért lyukas az ementáli? Mire jó a borotvahab? Belélegzünk-e olyan atomokat, melyek megjárták da Vinci tüdejét is?

A hajtás után pedig egy régi kérdésre kapunk választ: Hogy bírja ki a harkály agya az erõs kopácsolást?

1. válasz: Ezt a kérdést már 20 évvel ezelõtt is vizsgálták a neurológusok (The Lancet,1976. február 28., 454. o., Archives of Neurology, 1979, 36. k., 370. o.).

A lökéshullámok nehezebben hatolnak be a harkály fejébe, mint az emberébe, mert a harkály agya és koponyacsontja között nagyon kis hely van, amelyben igen kevés folyadék fér el. A harkály agyát szivacsos csont tölti ki, ez pedig szétoszlatja az agyra ható erõt. Ezenkívül a harkály néhány fejizma össze is húzódik, ami ugyancsak hozzájárul a lökés hatásának eloszlatásához.

C. G. T.
Neurológiai tanácsadó
Exeter, Devon

2. válasz: Az 1979-es vizsgálat rövid leírása érdeklõdésre tarthat számot. A kutatók olyan felvevõgéppel filmezték le egy harkály kopácsolását, amely másodpercenként 2000 fekete-fehér kockát rögzített. A film elemzésekor kiderült, hogy amikor a madár a fába csap, az ütközési fékezés néha az 1200 g-t is eléri! Talán nem meglepõ, hogy a harkály közvetlenül az ütközés elõtt becsukja a szemét, nehogy a szemgolyója kirepüljön...

Ekkora fékezések ismétlõdésekor még a fent említett csillapítások mellett is nehezen érthetõ, hogy a harkály miért nem zuhan le ájultan a fáról. A titok valószínûleg a kopácsolás mikéntjében rejlik. A kutatók megfigyelték, hogy a harkály mindig egyenesen üti meg a fát. Elõbb egy párszor gyengén kopogtat csak, hogy felvegye a megfelelõ helyzetet, azután többször is nagyon pontos ütéseket mér a fára, és soha nem hagyja, hogy a feje elforduljon az ütközés pillanatában. Így kerüli el, hogy az agyára forgatóerõk hassanak, amelyek "megcsavarhatnák" az idegeket, és ájulást idéznének elõ. Ugyanilyen erõk miatt szenvedhetnek súlyos agysérüléseket az oldalról ütközõ autók utasai is.

A kutatók a harkálytól tanulva olyan bukósisakot javasoltak, amely csökkenti a forgatóerõk miatt sérüléseket. Ezt a szerkezetet egyszer talán már felfedeztük. A középkori lovagok vállát és nyakát is takaró sisak olyan, mintha a buzogányütést követõ fejforgást akarták volna megakadályozni.

A kutatók arra is rámutatnak, hogy a harkálynak nagyon kicsi az agya, ami azt jelenti, hogy az agy tömegének és felületének aránya is kicsi. Ezért az ütközés fékezési ereje viszonylag nagy felületre hat, így a harkály agya jobban ellenáll a rázkódásnak, mint az emberé.

Szerkesztõség (New Scientist)