Én ezzel tökéletesen egyetértek. Én voltam bölcsis, ovis, értem jöttek jellemzően a legkésőbb a szüleim, mégis felnőttem, sőt sok kortársammal ellentétben nem egy magatehetetlen, tesze-tosza, ügyintézésre, önmanagelésre képtelen balfasz vagyok és ebben igen is szerepe van annak, hogy már 3 évesen sem anyu öltöztetett, hogy több gyerek közt voltam egy intézményben, ahol nem én voltam az EGY, anyu szemefénye, hanem egy - szigorúan kisbetűvel - a sok gyerkőc közül.
Semmiféle rossz emlékem nincs sem bölcsiből, sem oviból. Jó már annál több. Ha a gyereknek is, az országnak is az az érdeke, hogy egy nő dolgozzon és ne csak a kis porontya seggét nyalja naphosszat, akkor egy törvényhozónak ilyen szabályozási rendszert kellene teremtenie, leszarva, hogy a retardált országának milyen a véleménye erről. Majd megszokják. Majd lenyelik. Majd megtanulják. Nem lehet begyöpösödött intézményeket és hagyományokat ápolni, mert félünk, hogy mi lesz ha elvesszük azt az emberektől. Mi lenne? Pár táblás mozgolódás, pár százalékpont-esés, aztán menne tovább az élet, végre kicsit megnehezítve az otthon láblógatók dolgát, akiket az a 2 millió adófizető tart el, aki még valamilyen érthetetlen okból nem futott el a világ másik oldalára ebből az országból és hajlandó még a közös perselybe dobálni, látva hogy a sok ingyenélő, önsajnáltató fasz rajta élősködik.
Utánam a vízözön, jöhet a flame, akkor is ezt gondolom.
Bölcsibe minden kis szarossal!
2008.06.16. 11:48 | hot little bitch | 10 komment
Címkék: vélemény
A bejegyzés trackback címe:
https://roguesec.blog.hu/api/trackback/id/tr27523466
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tirgit · http://myotherside.blog.hu/ 2008.06.16. 11:56:58
Teljesen jogos... poén hogy az indexen ilyen rövid cikket írtak erről, de velős, igaz, nem is kell több.
partychoke · http://roguesec.blog.hu 2008.06.16. 16:07:58
ja, hát sok sikert ennek a keresztülviteléhez itthon.
ésésés 2008.06.17. 17:22:39
Van gyereked? Szerintem nincs. Voltál már GYES-en? Még én sem.
Aki akar, és akinek muszáj, az tud dolgozni a gyerek mellett, de pont ez az a terület, ahol én nem takarékoskodnék annyira: a gyerek a jövő záloga, s mint ilyet célszerű támogatni a létrehozását. Csökkenteni kell a költségvetés kiadási oldalát... De ész nélkül???

partychoke · http://roguesec.blog.hu 2008.06.17. 19:15:37
Nem nincs még gyerekem, de voltam már gyerek. Bölcsis-ovis fajtából és kösz jól vagyok. Mindössze az ellen keltem ki, hogy vannak akik elhiszik, hogy a gyereknek az anyja mellett a helye bullshit-et. Nyílván 2-3 éves korig ez életbevágó, de utána 4-6 órás műszakba miért ne mehetne vissza dolgozni az anya? Ja mert van kényelmesebb út is? Szerintem meg ne legyen, vagy ne legyen ilyen könnyen hozzáférhető.
partychoke · http://roguesec.blog.hu 2008.06.17. 19:25:51
hot little bitch voltam, partychoke nevében. elnézést a user-keveredésért.
jah és még annyit, hogy persze hogy a gyerek a jövő záloga, de nem megölni akarom őket, csak időben visszavezetni az anyákat a munkahelyükre egy kis ösztönzéssel, mielőtt végleg otthon maradnak elkényeztetni és leginkább megnyomorítani a gyerekük életét.
mellesleg meggyőződésem, hogy az ember fejlődésében a gimnáziumi évek - értsd 5. elemitől érettségi - talán a legfontosabbak, az amit akkor lát és tanul elemi fontosságúak. Ahogy nyílván a 4.-ik elemiig vezető út is de arra sokkal kevésbé tud hatással lenni a nevelő/oktató intézményrendszerünk, azt az időszakot a család uralja. A gimnáziumban egy egy tanár életeket és sorsokat dönthet el karizmatikusságával, lelkesedésével, vagy épp életuntságával, frusztráltáságából fakadó gecizéssel. szóval a jövő záloga szerintem a gimnáziumokban alakul ki, így elsődlegesen ez a pedagógusok és középiskolák problémakörébe vonható kérdés.
jah és sajnálom ha a megmondom frankót stílus mögött teljesen eltűnik ilyenkor az empatikus készségem, humanitásom, csak vannak témák amiket szerintem jobb egyenesen közölni, tahó, bárdolatlan módon, mint finomkodva.

Tibcsi 2008.06.17. 23:58:17
Sziasztok! Hozzászólva a témához a cikkel teljesen egyetértek, sőt! Biztos vannak érvek pro és kontra de egyben biztos vagyok és szögezzünk le: a 3 év amit az anyukák gyesen töltenek sok! Ezért nemrég született is egy ötket már nem tudom mejik politikai párttól hogy ezt a 3 évet lecsökkenteni 2 évre és a 3 év alatt kifizetésre kerülő támogatást 2 év alatt fizetik ki és kész! Szerintem ez jó megoldás, bár persze azt is hozzá kell tennem hogy aki nem akar az ezután sem fog dolgozni aki akar meg eddig ie dolgozott és ahogy a kis bitch említette bőlcsibe járt, túlélte. Igazából az emberek hozzá állásán kéne változtatni ezesetben kényszerrel mert egyébként nem fog változni kis hazánkban semmi sem!
partychoke · http://roguesec.blog.hu 2008.06.18. 00:19:51
na ja, ezzel az a baj, hogy ha megvan a három évi pénz, akkor ugye megintcsak nincs ösztönzőerő, szal csak egy lehelletnyivel vagyunk beljebb, mert talán páran elköltik előbb, ha egyszer oda van adva:)
szal igen, ez még meghagyja az aki akar, aki nem helyzetet. csökkenteni kell azt a pénzt, nincs mese.
írjál posztokat, husimaci!
szal igen, ez még meghagyja az aki akar, aki nem helyzetet. csökkenteni kell azt a pénzt, nincs mese.
írjál posztokat, husimaci!
Tibcsi 2008.06.18. 00:38:27
Cicamica ha lenne időm de néha arra sincs hogy végigolvassam! Már csak egy rohadt vizsgám van és végzek arra kell tanulnom!:(
A hozzászólásoddal az a bibi hogy kétleh hogy a pénzmennyiséget kéne csökkenteni mert az a család ahol a két szülő minimálbéren él és az anya kiesik a munkából mondjuk 2 évre, ott csak az apa fog keresni és e két összeggel is kevesebb a lóvé mintha mindkettem melóznának és teszem hozzá olyan családot említek akik tényleg dolgoznak meg minden!
Sajnos ezek a családok vannak túlsúlyban!:(

partychoke · http://roguesec.blog.hu 2008.06.18. 00:47:22
nemnem, félreértesz, másfél-két évre legyen elég, nyilván, csak ne a teljes háromévi pénzt adják oda
Tibcsi 2008.06.18. 09:59:41
Hát igen ez már részlet kérdése!
Utolsó kommentek