Problémát akarok felvázolni, ami becsiccsentve ütött szöget a fejembe:
Az evolúció-tudományban az "önző gén" szerinti értelmézés, amit Dawkins '75-ös könyve tett híressé (csakúgy mint a szerzőt magát), azt mondja: az evolúció replikátorok legalacsonyabb szintjén játszódik. Ők a gének. A gének pedig aszerint mérettetnek meg, hogy az őt hordozó organizmus számára mennyivel növelik meg annak túlélési esélyeit a fajtársakkal szemben (mivel nyílvánvalóan a legélesebb kompetíció faji szinten lép fel szinte mindig, hiszen egy faj tagjai pontosan ugyanazon erőforrásokért versengenek).
Anélkül írom amit írok, hogy se nem olvastam utána szakirodalomban mélyen, se nem tanultam róla még mélyen, így nyugodtan bárki megmondhatja ha baromságot beszélek/gondolok. Meg egyébként is bárki, bármikor megteheti ezt. Hát nem tök jó?
Node! Egy tök érdekes dolog jutott eszembe: az önző gén metafórájánál maradva, mely nagyon alkalmas evolúciós változások okainak vizuális/de legalább is ember számára könnyen felfogható megértésére, azt mondhatjuk, hogy az önző gének kiherélték magukat az ember létrehozásával.
Az idegrendszer komplexitásának a növekedésének oka a törzsfejlődésben elég evidens. Nem kell nagyon elmagyarázni senkinek, hogy miért nagyobb a túlélési esélye egy olyan fajnak ami fényerősség helyet már formákat is lát vagy esetleg mindezt élesen is. Azt sem nehéz belátni, hogy miért jár előnnyel a belső vázrendszer, vagy a szárazföldi életmódra való áttérés, mikor mindenki a vízben él (hát mert a szárazföldön senki sem él).
Azt is el tudom képzelni nagyjából, mi előnnyel járhatott az emberré válás a mai emberszabásúakkal közös ősünk egyik leszármazási ága számára. Ez az előző mondat, kb. több tízezer oldalas, ellentmondásokkal tűzdelt és vérremenő vitáktól fűtött terület, így ennél több szót nem is "vesztegetnék" rá:)
Ami tök érdekes: valahogy, a világ fölé kerekedtünk (mármint ezt hisszük) és ezt annak a koponyánkban kotyogó szervnek köszönhetjük, ami egyébként ilyen szépen néz ki:
Tehát az a feltevésünk, hogy ez a nagy rózsaszín cucc azért evolválódott ki/elő évmilliók alatt a fejünkben, mert ezzel a folyamat minden egyes pillanatában, az őt kódoló gének, nagyobb túlélési valószínűséget jelentettek az őket hordozó szervezet számára, az egyed környezetében lévő fajtársakkal szemben és a konkurens fajok kárára.
De mi van velünk? Mi egy rakás dolgot tudunk/csinálunk, ami nem pusztán a túlélésünket szolgálja (vagy szorosabban véve a reprodukciónkat). Legalább is egyelőre így tudjuk.
Mi van a művészettel? A véradással? Vagy Teréz anyával és az erkölcsünkkel? Miért adunk a túlélésünket jelentő pénzből, utcán heverő pénznyelőknek (hajléktalanok)?
Itt nagyon úgy tűnik, hogy pazarlásnak vagyunk szemtanui. Márpedig ezt meglehetősen ritkán teszi az evolúció (szerény tudásom szerint legalábbis). Hisz, melyik az a replikátor, mely megtűri, hogy a hordozója energiát /időt fecséreljen értelmetlen dolgokra, mint a fentiek?
Tehát, hölgyeim és uraim, valami kurva érdekes dolog történik velünk. Mindannyiunkban. A bennünk lévő gének olyan szervezetet kódolnak az evolúció történetében (talán) először ami igazi furcsaságokat művel a természetes szelekció szemszögéből nézve.
Számomra ez azon kívül, hogy nagyon érdekes, csak azt erősíti meg bennem, hogy mennyire céltalan az evolúció, mint folyamat. Mennyire szánalmas és nevetséges gondolat, úgy gondolni magunkra, mint valami végtermékre, az állatvilág uralkodó fajára?! Mennyire képtelen és röhelyes dolog azt hinni, hogy valaki megtervezte ezt a cirkuszt körülöttünk, mikor ordít róla a célnélküliség, a gyönyörűen csodálatos értelmetlenség. Micsoda romantikus bohócnak kell lenni ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: "Miért?!"
És mégis mennyien teszik ezt, megálmodva e abszurd gondolat mellé, a képzeletbeli barátaikat, mindenféle isten és szent képében, kiknek mesés történeteire papíroldal milliókat firkáltak már el...
Egyedül vagyunk barátaim, ok és cél nélkül. Senki, e büdös univerzumban nem akarta, hogy mi itt legyünk. Csak itt lettünk és kész. Ok és cél nélkül. De tényleg: Ok és Cél nélkül. Mindkettőt nagybetűvel írva.
Ezzel, minden bizonnyal rémisztő szembenézni, de szerintem egyszersmind felemelő és megnyugtató. Sőt számomra sokkal megnyugtatóbb és felemelőbb mint pl. az un. mennyország képe, ahol "vérvörös körmű hurik játszanak majd a pöcsünkkel". Persze ez csak az én véleményem. Képzeletbeli barátból, mindenki annyit tart amennyit csak szeretne, a papír mindent elbír.
Gudnájt!
Az evolúció-tudományban az "önző gén" szerinti értelmézés, amit Dawkins '75-ös könyve tett híressé (csakúgy mint a szerzőt magát), azt mondja: az evolúció replikátorok legalacsonyabb szintjén játszódik. Ők a gének. A gének pedig aszerint mérettetnek meg, hogy az őt hordozó organizmus számára mennyivel növelik meg annak túlélési esélyeit a fajtársakkal szemben (mivel nyílvánvalóan a legélesebb kompetíció faji szinten lép fel szinte mindig, hiszen egy faj tagjai pontosan ugyanazon erőforrásokért versengenek).
Anélkül írom amit írok, hogy se nem olvastam utána szakirodalomban mélyen, se nem tanultam róla még mélyen, így nyugodtan bárki megmondhatja ha baromságot beszélek/gondolok. Meg egyébként is bárki, bármikor megteheti ezt. Hát nem tök jó?
Node! Egy tök érdekes dolog jutott eszembe: az önző gén metafórájánál maradva, mely nagyon alkalmas evolúciós változások okainak vizuális/de legalább is ember számára könnyen felfogható megértésére, azt mondhatjuk, hogy az önző gének kiherélték magukat az ember létrehozásával.
Az idegrendszer komplexitásának a növekedésének oka a törzsfejlődésben elég evidens. Nem kell nagyon elmagyarázni senkinek, hogy miért nagyobb a túlélési esélye egy olyan fajnak ami fényerősség helyet már formákat is lát vagy esetleg mindezt élesen is. Azt sem nehéz belátni, hogy miért jár előnnyel a belső vázrendszer, vagy a szárazföldi életmódra való áttérés, mikor mindenki a vízben él (hát mert a szárazföldön senki sem él).
Azt is el tudom képzelni nagyjából, mi előnnyel járhatott az emberré válás a mai emberszabásúakkal közös ősünk egyik leszármazási ága számára. Ez az előző mondat, kb. több tízezer oldalas, ellentmondásokkal tűzdelt és vérremenő vitáktól fűtött terület, így ennél több szót nem is "vesztegetnék" rá:)
Ami tök érdekes: valahogy, a világ fölé kerekedtünk (mármint ezt hisszük) és ezt annak a koponyánkban kotyogó szervnek köszönhetjük, ami egyébként ilyen szépen néz ki:
Tehát az a feltevésünk, hogy ez a nagy rózsaszín cucc azért evolválódott ki/elő évmilliók alatt a fejünkben, mert ezzel a folyamat minden egyes pillanatában, az őt kódoló gének, nagyobb túlélési valószínűséget jelentettek az őket hordozó szervezet számára, az egyed környezetében lévő fajtársakkal szemben és a konkurens fajok kárára.
De mi van velünk? Mi egy rakás dolgot tudunk/csinálunk, ami nem pusztán a túlélésünket szolgálja (vagy szorosabban véve a reprodukciónkat). Legalább is egyelőre így tudjuk.
Mi van a művészettel? A véradással? Vagy Teréz anyával és az erkölcsünkkel? Miért adunk a túlélésünket jelentő pénzből, utcán heverő pénznyelőknek (hajléktalanok)?
Itt nagyon úgy tűnik, hogy pazarlásnak vagyunk szemtanui. Márpedig ezt meglehetősen ritkán teszi az evolúció (szerény tudásom szerint legalábbis). Hisz, melyik az a replikátor, mely megtűri, hogy a hordozója energiát /időt fecséreljen értelmetlen dolgokra, mint a fentiek?
Tehát, hölgyeim és uraim, valami kurva érdekes dolog történik velünk. Mindannyiunkban. A bennünk lévő gének olyan szervezetet kódolnak az evolúció történetében (talán) először ami igazi furcsaságokat művel a természetes szelekció szemszögéből nézve.
Számomra ez azon kívül, hogy nagyon érdekes, csak azt erősíti meg bennem, hogy mennyire céltalan az evolúció, mint folyamat. Mennyire szánalmas és nevetséges gondolat, úgy gondolni magunkra, mint valami végtermékre, az állatvilág uralkodó fajára?! Mennyire képtelen és röhelyes dolog azt hinni, hogy valaki megtervezte ezt a cirkuszt körülöttünk, mikor ordít róla a célnélküliség, a gyönyörűen csodálatos értelmetlenség. Micsoda romantikus bohócnak kell lenni ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: "Miért?!"
És mégis mennyien teszik ezt, megálmodva e abszurd gondolat mellé, a képzeletbeli barátaikat, mindenféle isten és szent képében, kiknek mesés történeteire papíroldal milliókat firkáltak már el...
Egyedül vagyunk barátaim, ok és cél nélkül. Senki, e büdös univerzumban nem akarta, hogy mi itt legyünk. Csak itt lettünk és kész. Ok és cél nélkül. De tényleg: Ok és Cél nélkül. Mindkettőt nagybetűvel írva.
Ezzel, minden bizonnyal rémisztő szembenézni, de szerintem egyszersmind felemelő és megnyugtató. Sőt számomra sokkal megnyugtatóbb és felemelőbb mint pl. az un. mennyország képe, ahol "vérvörös körmű hurik játszanak majd a pöcsünkkel". Persze ez csak az én véleményem. Képzeletbeli barátból, mindenki annyit tart amennyit csak szeretne, a papír mindent elbír.
Gudnájt!
Utolsó kommentek