Mivel viszonylag sok filmet nézek, és meglehetősen kedvelem eme művészeti ágat, néha fogok itt ajánlani egyet-kettőt. Nem lesznek hosszú elemzések, mert annak semmi értelme,  hanem csupán kedvcsinálók, amik remélhetőleg jól megcsinálják azt a kedvet. Ím, lássuk az elsőt:

Fent említett filmet kb. két hete láttam, szóval még elég friss az élmény, és ez bizony élmény volt a javából. A mű rendezőjére, Terry Gilliamre,  nem sok szót fecsérelnék,  munkái   korszakalkotó  kult-mesterművek,  magukért beszélnek. A történet röviden annyi, hogy egy kislány junkie hippi apja, és abuzáló anyja elől saját kis világába menekül, aztán még sokminden történik, de az legyen meglepi. Ahogy próbáltam megfogalmazni az érzést, ami a film alatt hatalmába kerített,  először az jutott eszembe, hogy végig a torkomban dobogott a szívem, de ez nem teljesen igaz, inkább olyan volt, mintha az egész testem dobogott volna egy hatalmas torokban, miközben valami feszített belülről. Emellett viszont sokszor harsányan röhögtem. Kitaláltátok, nem délelőtti matinéfilm, de nem is  az a von Trier-féle sírós-nevetős, valahogy más, mint bármi, amit eddig láttam. Ami lenyűgözött, hogy gyakorlatilag az egész alatt egy gyerekszínész áll a középpontban, és mégis lebilincsel, ráadásul nem úgy, mint a Dennis, a komisz. Jodelle Ferlandnek nagy jövőt jósolok. Jeff Bridges a narkomán apa szerepében meg hát kurvajó arc, mint mindig. Na ennyi lenne, talán már így is túl hosszú lett, lényeg, hogy nézzétek, meg, ha alkalmatok adódik rá, mondjuk a legközelebbi bkv-sztrájk alatt.

A továbbiakba beszúrok egy trailert a biztonság kedvéért: